Családi illetve céges rendezvények

Vállaljuk csoportos rendezvények komplett lebonyolítását. A kisebb, pár fős családi kikapcsolódástól egészen a nagyobb létszámú, céges rendezvényig biztosítunk minden eszközt ahhoz, hogy mindenki örömmel emlékezzen vissza a napra.

Családi szórakozás illetve kisebb létszámú csoportok esetén a napi program lehet csupán adrenalin fokozó élményautózás, mely során tapasztalt autóversenyző mellett élheti át mindenki a versenytempó fizikai hatásait. Arra is van lehetőség, hogy a már megtapasztaltakat a kormány mögött ki lehessen próbálni. E pár körös tesztvezetés alkalmával a versenyző oktatása mellett lehet körözni. Végül a bátrabbak egyedül is próbára tehetik magukat a stopper ellen.

Nagyobb csoportoknak, céges rendezvények esetén 1-2 napos programot rendezünk, melyeken 6-8 versenyautóval (igény esetén akár 15-el is) megautóztatjuk vagy kisebb csoportokban akár oktatjuk is a jelentkezőket. A kikapcsolódást biztosító egyéb keretprogramok mellett még jobban megismertetjük velük az autózás örömét vagy akár fejleszteni tudjuk vezetési képességüket is. A versenyzői babérokkal kacérkodóknak és bárkinek, akit érdekel elméleti oktatást tartunk, mely során megtanulhatják a versenyzés fortélyait: ideális ív, fékezés, fokozat váltás, rajtolás, viselkedés a pályán és az autóban. A gyakorlati oktatás során párosával, felváltva, többször egymás után teljesítik a versenypálya egyes szekcióit, mely szakaszok végén az instruktorok segítségével ezeket azonnal kiértékeljük és gyors vezetéstechnikai tanácsokat adunk. Később több teljes kört megtéve menet közben segítünk javulni. Ezek után mindenki önállóan megtesz 4 mért versenykört. A nap végén tartunk egy díjkiosztót, ahol az összeredmény alapján kihirdetjük a mini bajnokság helyezetteit, akik kupát és egy minősítő oklevelet kapnak.


A fenti pár sor csak tájékoztató jellegű. Amennyiben érdeklik a részletek, keressen meg minket: elérhetőségeink.




RCM motorsport